2008. június 30., hétfő

De jó volna már egy normális bejegyzést írni! Ilyenkor estére viszont már alig várom, hogy beessek az ágyba egy kicsit hímezni mielőtt az első gazfickó bekéredzkedik közénk aludni. Már ha egyáltalán van lehetőségem hímezni. Múlt héten kedd este meggyet főztünk be a faterral, vagy 11-ig, aztán szerdán csajbuliban voltam hajnal 2-ig (először, mióta megvannak a fiúk), így természetesen csütörtökön egész nap csak a túlélésre és a korai ágybabújásra tudtam gondolni.
Holnap megpróbálok egy kicsit jobb képet csinálni a táskás hímzésemről és igyekszem felrakni. Hú meg elmegyek lefényképezni most már tényleg a keretezett tündéremet is.

2008. június 16., hétfő

Hímzést most nem mutatok, egyébként gőzerővel készül a kézimunkatáska 1. részlete. Talán holnapra a sötétebbik részt befejezem. Helyette mutatok két hétvégi képet. A nyakamban Kende, a malacon Zalán lovagol. Mielőtt bárki megrettene, közlöm, hogy a kismalac nem a mi kertünket díszíti.

2008. június 12., csütörtök

Hát először is a Ralina féle táska hímzésébe még mindig nem kezdtem bele, ugyanis még nem sikerült megszereznem a megfelelő anyagot (nemhogy bélésanyag, táskafül meg ilyenek). A boltban ahol végülis a képen látható DMC vásznat megvettem volt színben jobban tetsző 28 count-os zweigart (szerintem Brittney Lugana), de nekem valahogy a dmc sokkal strapabíróbbnak tűnt. Igaz már akkor sejtettem, hogy a 25 count-os vászon nem a legjobb választás, de azért megvettem. Természetesen nem fed rajta rendesen a 2 szál (legalábbis nem úgy, ahogy én szeretem), így már félre is dobtam (már azt is kitaláltam, hogy egyszer majd párna lesz belőle), és várom a lehetőséget, hogy 2 gyerkőc mellől belátható időn belül bejussak Miskolcra megvenni a másik vásznat. Az egyébként mushroom színű, így valószínűleg a világosabb színt le fogom cserélni ecrüre.Addig meg elkezdtem ezt a dmc tulipánt, de valahogy nem tetszik annyira, mint azon a rossz felbontású képen, amin először láttam.


2008. június 3., kedd

Azt hittem ma már tudok mutatni egy kész (legalábbis hímzésileg) szemüvegtokot. Helyette csak egy majdnem készet tudok mutatni.

Ma semmit nem hímeztem, annyira fáj a jobb szemem. Meg álmos is vagyok.
Ja kész lett a FF keretezése is. Arról majd holnap bővebben.

2008. május 31., szombat

Feather Fairy 3.

Jaj tényleg el is felejtettem jelezni a múltkor - azok számára, akik esetleg kacérkodnak a gondolattal, hogy kihímzik a FF-t-, hogy a mintában felfedeztem egy elírást. Szóval a hátsó lába (hú ez olyan mintha valami kutya lenne) mögött van egyetlenegy élénkebb színű zöld toll. Nos annak a legvilágosabb árnyalatát a minta szerint ha jól emlékszem a 725-ös sárgával írja. Én ki is hímeztem vele, de utána napokig úgy éreztem , hogy valami nem stimmel. Kicsit bogarásztam és kiderült, hogy a 907-es világos zöld jelét sehol nem használja a minta, így arra jutottam, hogy ez lehet a megfelelő szín oda.

2008. május 27., kedd

Feather Fairy 2.

A szürkésebb kép van napon fotózva, a barnásabb bent a szobában. Igazából egyik sem adja vissza a valódi színeket.
Mikor 3/4-ig voltam kész vele, azt mondtam soha többet ekkora munka. Most, hogy kész lett, viszont már azon agyalok, hogy melyik Mirabilia legyen a következő. Egyébként kifejezetten öröm volt hímezni (eltekintve a két kis színes csokortól a haján és a mellén).
Anyag: csillámos Cashel 28ct
Fonal: Dmc, Kreinik
+Mill Hill gyöngyök

2008. május 26., hétfő




Hurrá, végre kézzelfogható bizonyíték is van, hogy valaki bekkukantott hozzám! Melcsilla neked ezúton is köszönöm a kommentet!
Feathert még mindig nem tudom mutatni, ugyanis eldöntöttem, hogy csak vasalás után fotózok, de már a mosásnál problémám akadt, eldöntöttem ugyanis, hogy keményíteni fogom keretezés előtt. Igen ám de először is nem jutottam el keményítőt venni, majd jött a hétvége, majd ma sikerült megvennem, csak sajna nem tudom, hogy hogyan kell használni (csak az van rajta, hogy hogyan kell hígítani). És mivel ma már nem divat keményíteni, így épkézláb segítséget sem kaptam eddig a környezetemtől. Ha ezt befejeztem meg is nézem hátha a neten találok valamit.
Valamit fejlesztgetni kellene ezen az oldalon is, de ha azt elkezdem, akkor ma biztos nem hímzek.
Pedig most van két kicsikém is megkezdve.
Azért teszek egy képet a Zsuzsától rendelt cuccomról (egy pár fonal hiányzik a képről, mert már néhányat feltekercseltem), ami pénteken jött meg és persze nem bírtam ki, hogy még péntek este utolsó pillanatban ne adjak le még egy rendelést. És még mindig nincs rendes ollóm, a francba. Ez valahogy most is kimaradt.

Meg még egy kép a két újságról, amit Anyukám hozott kb. 2 hete Franciaországból. Ezt kértem ajándékba. Nagyon vártam őket, de a Point de croix határozottan csalódás. Tele van szörnyeteg virágmintákkal. (Na ja végülis valami virágos különszám.)