2010. május 29., szombat

Clapotis

Nos a clapotis elkészült. Természetesen nem önszántamból fejeztem be, hanem, mert égetően szükségem volt két kis kötésjelölőre és hát kis kötésjelölőim mindegyike a clapotisban tartózkodott. Gondoltam kötöm addig, amíg fel tudom szabadítani a szükséges kötésjelölőket, de ekkor hirtelen rájöttem, hogy már milyen keveset kellene kötnöm, hogy befejezzem. Így győzött a józan ész és a Shalom kardigán folytatása (na hozzá kellett az a két kis fránya) és a Jaywalker zokni elkezdése előtt (azóta már persze elkezdtem) befejeztem a kendőt. Éles szeműek előtt gondolom nem marad titok, hogy a kilógó szálak eldolgozása, azért még várat magára. Van benne azt hiszem 17 dkg tolnai egyágú "gyárilag" mogyorószínűre festve.
Amúgy az emberem lefosozta a színét, biztos anyukám is megtette volna ugyanezt, ha már látta volna. Valahogy a család nem osztja a natúr színek iránti vonzalmamat. Pedig én pont azért szeretem őket, mert ezekkel valahogy kevésbé lehet melléfogni. Már ami az öltözködést illeti.
No sebaj, kíváncsi vagyok mit szólnak majd a következő kendőmhöz, ami a tervek szerint egy Citron lesz a 2009-es téli Knitty-ből ráadásul Malabrigo Yarn Lace Apple green árnyalatából. Kicsit sajnálom, hogy az 1001 fonalnál csak 1 volt raktáron ebből a színből, így csak a leírásban szereplő méretű kendőcskét fogom tudni megkötni. Elég picurka. Mondjuk miután ez az apple green sem kifejezetten az én színem (annál inkább az anyué), így ha bejön a minta és a fonal, akkor majd magamnak megkötöm valami más színből nagyobb méretben.


4 megjegyzés:

Mosolyrend Évi :) írta...

Szió :)
Egyedi a kendőd .) tetszik!

nöné írta...

Egyszerű, és mégis különleges mintájú ez a stóla, szép lett!

bucilla írta...

Nagyon szépséges a Clapotis-od!

swarbli írta...

Köszönöm lányok!