Néhány kötőskönyv is érintett az Alexandra e heti akciójában. Ezekről nem tudok véleményt mondani, mert még csak a Kötés Bibliája volt a kezemben, abban ugye ha jól emlékszem csak mintablokk leírások vannak. Vagy nagyrészt.
Ugyanitt, vagyis az Alexandránál pénteken egynapos akció keretében 999 Ft-ért adják a Kötés egyszerűen című könyvet. Ez megvan nekem. A benne lévő minták nem túl divatosak, de ami a legtöbb kötőskönyvből hiányzik, az ebben megvan. Részletesen vezet végig az alapvető technikáktól egészen a zokni és kesztyűkötésig. Nem kötöttem még belőle egyetlen darabot sem, így a minták pontosságáról nem nyilatkoznék, de nekem megbízhatónak tűnik. Persze fordulhat elő hiba, már csak a fordításból adódóan is, ahogy más könyvnél már tapasztaltam. Nem kell nagy minőséget, fényespapírt és egyebeket várni, de szerintem egy 1000-t megér.
Szívesen mutatnék képet, lenne is miről csak éppen fényképezni vagyok lusta. Sőt azt sem tudom hogy hol van a fényképezőgépem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése