2009. május 24., vasárnap

Na hát először is íme az én Gail-em. A mintát nagyon szerettem kötni, a színe nem igazán az enyém, de annyira rá voltam indulva a csipkekötésre, hogy a tél elején felhalmozott Regia zoknifonalaimból választottam ezt hozzá. Természetesen 5-6 sorral a vége előtt elfogyott a 10 dkg-os gombócom, így rendelhettem újabb 40dkg-t különböző színekben. Így van már belőle 2 gombóc halványzöld (ebből csinálom most a Balticot), halványsárga, mogyoró, sötétkék, sötétbarna. Ha tudtam volna, hogy fonalat kell még hozzá rendelnem, akkor valószínűleg lekötöttem volna még a levélmintát 1-2szer. Így ugyanis nem lett egy kifejezetten beburkolózós darab.

Több helyen el is rontottam a mintát, de most már nem tudnám felidézni, hogy hol. Valamiért pedig nem sikerült olyan szép csúcsosra blokkolnom. Mindegy. Íme az első kendőm.


Itt pedig a festett fonalaim. Mind Rikkerék féle (köszönet Ercsunak), a kék kétágú, a többi egyágú.
A zöld színét nem adja vissza igazán a kép. Élőben sokkal élénkebb. Ez Deka batikfestékkel készült, előtte timsóval pácoltam.

A narancssárgákat ételfestékes vízben főzőgettem. Az élénkebb volt a próba, szerintem az nagyon tuti lett. Ugyanakkor mikor beleraktam a 2. sokkal nagyobb adagot (a világosabbik narancsból még van egy jó adagom felgombolyítatlanul), annak sajna már nem lett olyan jó a színe.

A kéket Marabu-val festettem. Igazából jobb színt lehetett volna elérni szerintem ezzel is, ha kicsit megfőzögettem volna benne a fonalat, de ezt csak szimplán beleraktam a forró festékbe és hagytam benne kihűlni (véletlenül egy egész éjszakán át, mert elaludtam).

Szóval leggazdaságosabban az ételfestékkel lehetne festeni (egy kis doboz 95 ft), csakhogy ehhez szükségem lenne egy nagyobb edényre, meg egy jobb forrásra, itt ugyanis csak pirosat, kéket, és narancsot lehet kapni.

Egyébként a kéknél és a narancsoknál már nem vesződtem a timsós pácolással. Állítólag élénkebb és tartósabb lesz tőle a szín.


Itt pedig végül az eperkéim, amelyeket egy éve készülök kihímezni, de csak most, így az eperszezon beköszöntével éreztem igazi késztetést, hogy belekezdjek. És nem vagyok benne biztos, hogy nem csak a következő eperszezonra fogom befejezni. Ugyanez előrehaladottabb állapotában megtekinthető Ninánál egyéb eperkék társaságában.

9 megjegyzés:

Kati írta...

Nagyon klassz a kendő!:)Én nem látom, hogy hiba lenne benne:)
Mennyi fonalat festesz egyszerre?

swarbli írta...

Mivel nem túl nagy a lábasom sajna egyszerre csak 25-30 deka fér bele, de akkor már nagyon szűkös. Jó lenne befogni egynagyobb lábast, csak utána állítólag nem tanácsos főzésre használni.

Moncsi írta...

Jó lesz az!! Szép! Vékony tűvel kötötted, ugye? Azért ilyen szép tömör a minta. Szerintem Te is szorosan láncolod a szemeket, azért nem lesz csúcsos, én a 10-es tűvel láncolok, akármilyennel is kötöm.

swarbli írta...

Igen csak 4-essel kötöttem. Lehet egyszer kipróbálom nagyobbal. Láttam ám, hogy a Te kendőid milyen légiesek és persze méretesek! Ez felmerült már bennem egyszer, hogy a leláncolással lehet a gond, de most, hogy mondod már biztos vagyok benne. Köszi a tanácsot! Pedig itt igyekeztem isclazán láncolni, de persze ugyanazzal a tűvel. Volt olyan sapka amit azért kellett visszabontanom, mert a leláncolás olyan "jól" sikerült, hogy nem ment rá a fejemre

mágnes írta...

Szerintem is nagyon klassz kendő!

És pont most készülök Deka batikfestékkel festeni, remélem jó lesz.

swarbli írta...

Biztos! Még nekem is van egy kis kék Dekám, készülök rá, hogy összehozom az új natúr merinónak legalább egy részével. Az a baj, hogy teljesen megszűnt a Dekás forrásom és nem olyan sok helyen lehet kapni.

nöné írta...

Végre idetaláltam Hozzád, ugyanis elvesztettelek!
Klassz lett a kendő, ügyes vagy.
A zoknifonalat honnan szoktad rendelni?

Timici írta...

nagyon szép lett a GAILed, gratulálok és a fonalfestegetéshez is, bátor vagy!

swarbli írta...

Köszönöm!
Nöné a német ebay-en van egy jó kis forrásom regia-ra. Olcsóbb, mint itthon és hamar itt is van. Igaz egyszerre 40 dkg-ot szoktam rendelni, hogy megérje a szállítás.