2010. május 29., szombat

Clapotis

Nos a clapotis elkészült. Természetesen nem önszántamból fejeztem be, hanem, mert égetően szükségem volt két kis kötésjelölőre és hát kis kötésjelölőim mindegyike a clapotisban tartózkodott. Gondoltam kötöm addig, amíg fel tudom szabadítani a szükséges kötésjelölőket, de ekkor hirtelen rájöttem, hogy már milyen keveset kellene kötnöm, hogy befejezzem. Így győzött a józan ész és a Shalom kardigán folytatása (na hozzá kellett az a két kis fránya) és a Jaywalker zokni elkezdése előtt (azóta már persze elkezdtem) befejeztem a kendőt. Éles szeműek előtt gondolom nem marad titok, hogy a kilógó szálak eldolgozása, azért még várat magára. Van benne azt hiszem 17 dkg tolnai egyágú "gyárilag" mogyorószínűre festve.
Amúgy az emberem lefosozta a színét, biztos anyukám is megtette volna ugyanezt, ha már látta volna. Valahogy a család nem osztja a natúr színek iránti vonzalmamat. Pedig én pont azért szeretem őket, mert ezekkel valahogy kevésbé lehet melléfogni. Már ami az öltözködést illeti.
No sebaj, kíváncsi vagyok mit szólnak majd a következő kendőmhöz, ami a tervek szerint egy Citron lesz a 2009-es téli Knitty-ből ráadásul Malabrigo Yarn Lace Apple green árnyalatából. Kicsit sajnálom, hogy az 1001 fonalnál csak 1 volt raktáron ebből a színből, így csak a leírásban szereplő méretű kendőcskét fogom tudni megkötni. Elég picurka. Mondjuk miután ez az apple green sem kifejezetten az én színem (annál inkább az anyué), így ha bejön a minta és a fonal, akkor majd magamnak megkötöm valami más színből nagyobb méretben.


2010. május 17., hétfő

képek is

Hoztam egy kis ezt is azt is.
Ezt a képecskét majd egy éve mutattam utoljára (kb. akkor volt utoljára hímzőtű a kezemben; nem is, most hazudtam, mert azóta elkezdtem a Humprey's órát a gyerekszobába, de még azt sem mutattam). A múlt hétvégén elővettem, így szemfülesek talán találnak rajta némi haladást az egy évvel ezelőtti álláshoz képest. Még egy-két (vagy öt) eperszezon és meg is lesz.

Életem első horgolmányai. A nagyi négyzetet szeretném még bővíteni akár egy párna méretére (a színek jobbak élőben, majd megpróbálom valami fehér háttér előtt is fotózni), a virág mintája pedig a sok egyéb csodát is kiötlő Attic24 blogjáról való. Egyébként a leírásai olyan pofon egyszerűek, hogy így rögtön elsőre ilyet sikerült csinálnom. Ja igen a kis virág közpére még kívánkozna egy kis gomb amit már rég meg is vettem, csak még nem varrtam fel. Egyébként farmerdzsekin kitűzőként kifejezetten jól mutat.


Elkezdtem egy csíkos táskát is horgolni Attic 24 leírása alapján de a színösszeállításnál kicsit túllőttem a célon (olyan szép színeset szeretem volna mint az ő kreálmányai), így valószínű előbb-utóbb lebontásra kerül. Továbbá nagy örömömre szolgál, hogy végre olyan fonalat mutatott nemrég egy posztban, amit én is kinéztem, mint jövőbeni horgoló-alapanyagot, ugyanis nálunk is kapható és iszonyatos színválasztékban (ő is főleg ez utóbbiért dícséri). Ez nem más, mint a Rico creativ cotton, amit a Kézimunkabirodalomban 33 színben lehet kapni. De sajnos megfogadtam, hogy csak akkor vásárolok belőle, ha az otthon lévő pamutkészleteimet kimerítettem. Ki tudja, hogy 5-10 év múlva lehet e még majd kapni. (Tartok tőle, hogy az elhatározásommal azonnal problémák lesznek amint a fent említett blogon meglátok valami szivárványszínű csodát ebből a fonalból. Lehet jobban járok, ha most egy darabig nem nézelődök arra.)

Végül pedig itt van az alakuló Clapotisom. Minta a knitty-n.
A minta végülis haladós, csak mint a múltkor is említettem baromi uncsi. Egyszer csak kész lesz! Eddig nem egészen 15 deka rikker-féle egyágú mogyorószínű merinó van benne.


2010. május 5., szerda

Nyereményjáték a Barkafonalnál!
Az én fantáziámat különösen izgatják az elérhető árú és nagyon szép színekben kapható pamutfonalaik!

2010. május 3., hétfő

babyboom

Hát igen sok minden történt mióta utoljára jelentkeztem, de kétségkívül a legfontosabb, hogy újra bővül a család. Ráadásul úgy tűnik, hogy a fiúk mellé egy kishölgy érkezik hozzánk augusztusban. Igazság szerint az első hónapokban nagyon nyomott voltam nem volt kedvem semmit csinálni. Utána csak olvasgatni volt kedvem, de szerencsére mostanában kezd visszatérni belém az alkotókedv. Főleg mióta tudom, hogy kislány lesz az új jövevény.
Mostanában (na jó, úgy másfél-két hónapja) egy clapotis-sal küzdök, csakhát annyira unalmas, hogy néha egy hétig csak egy-két sort kötök.
A múlt héten táppénzem voltam (veszélyes terep, kezdek ráérezni az ízére) és új dilivel kezdtem kacérkodni, a horgolással. Télen már próbálkoztam a nagyi-négyzettel, de a héten már virágokat horgoltam, sőt egy szivárványos táskát is elkezdtem. Be kell, hogy valljam, a neten található leírásokkal, videókkal egészen jól boldogulok. Persze semmi bonyolultat nem vállalok, meg ráadásul magyarul még csak nem is tudom, hogy milyen pálcákat horgolok, vagy egyáltalán mit csinálok.
A horgolási láznak viszont egyenes következménye volt a pamutfonal készleteimnek bővítése. És őszintén szólva csak azért nem lőttem jobban túl a célon, mert a boltban eléggé korlátozott volt a színválaszték. Ó, hogy miért nem valami olyat csinálok amihez van otthon alapanyag. Mondjuk megköthetnék kb. 10 pár zoknit, mert arra van otthon fonal, vagy kihímezhetnék 10-15 képet, amihez már megvan minden fonal, anyag, vagy készlet.